Reggel a lágy 
ébresztőre kelek,
visszahúz az ágy,
'még 1 perc és megyek'.
Már mindenki ébren,
kapkod, pakol,
a busz nem vár meg,
pár perc és indul.
Én csak nyugodtan
kicammogok a mosdóba,
aztán álmos fejjel, nyomottan,
kutakodok a konyhában.
Apával gyors reggeli,
majd megy az útjára,
én leszek az egyedüli,
ki tanul a vizsgára.
Mindennap ez megy,
én már nagyon unom,
a gép meg csak ketyeg,
de az anyagot jobban nem tudom.
Megint eltelt 1 újabb nap,
csakúgy mint eddig a többi,
semmivel sem lettem okosabb,
csak a rettegés kezdett jobban nőni.

Mégis. Ez egy új nap volt,
mindenért mondhatok köszönetet:
hogy betegség nem tombolt,
hogy a család épen hazaérkezett.
Kérni százszor könnyebb,
a hála az, mi nehéz.
Apróság mindez, de 
valahol sokat számít.

2016.01.10.

Éva

(kép: Eszter )