Isten mielőtt megszülettem,
úgy határozott, elfelezi a lelkem. 
Az egyik felét belém, a másikat
a testvérembe illesztette.

Kiskorunkban ezt nem tudtuk magunkról,
olyanok voltunk, mint két medvebocs,
aki csak a játékért harcol.
Bocsáss meg, hogy nehéz gyermekkorod
volt, hogy mindig ott voltam,
ahol nem volt indokolt.
Így szerettük egymást, no meg
a történeteket, ahogy mondtad,
idézem: "a tóbászt, tumpit, tenyeret".

Egyre jobban bontogattuk szárnyainkat:
a tieid egyenletekből, az enyémek
mondatokból álltak.

Mikor azt hittük, ennél fergetegesebb
nem lehet életünk, még egy kis hugit összeszedtünk.
Rosszcsont volt,
mondták is: egymaga kiteszi a két lányt is.
Álmában huncutságon morfondírozott,
neki nem egy, hanem egyből két lélek jutott.

Aztán a nehezebb évek jöttek,
mikor minden egyre csak feketébb lett.
Megváltoztunk mindannyian,
a virágoknak ki kellett nyílnia.
Talán túl gyermekek voltunk
a felnőttek dolgaihoz,
talán fel kellett nőnünk
a mostani önmagunkhoz.
Ha azért alakult minden így,
hogy kapcsolatunk szorosabb legyen,
semmit sem szeretnék változtatni,
így vagy jó nekem.

Aztán az évek folyamán, kiderült,
hogy ezért vagyunk olyan egyformák,
de azt is bebizonyítottuk, hogy
az ellentétek vonzzák egymást.

Furcsa képességet is kaptunk ajándékba,
az egyik az, hogy belelátunk egymás kobakjába.
Néha kimondja azt, amit gondolok,
sokszor gondolatot cserélünk, miközben mosolyog.
Ha van egy elképesztő ötletem, kiderül,
ő már lestoppolta előttem,
ha találok egy egyedi számot, azt mondja,
ezt mutatta meg egy hónapja.

Azt hittem, az ő szíve beton kemény,
nem sírt egyetlen filmen, könyvön vagy zenén,
én öntöttem belé érzelmeket, aztán 
csak úgy falta az érzelgős könyveket.
Nekem pedig nem jutott rajztehetség,
még egy ház felvázolása is nehézség,
de aztán megtanított fát és macskát rajzolni,
így a repertoárom elkezdett bővülni.

Isten látta, hogy rájöttünk ajándékára,
de ezt nem bánta: a lelkünket
örökre közösnek szánta.
Látta, hogy jó az, amit tett, végül is ezért
teremtette a nővéreket: hogy
óvják, szeressék a kisebbeket,
mint a legféltettebb kincsüket.
Tehát itt vannak nekem a húgaim,
ők az én felbecsülhetetlen értékű kincseim.

2016.02.22-23.

Éva