Szívem a ház előtt csücsül,
hallgatva a rigók dalolását,
szemem a lapokra vetül,
tanulnom kéne a számok átlagát.
Senki sincs velem, csend honol,
zajom lárma a házban,
az égen V-alak vonul
varjak károgásában.
Olyan tiszta az egyszerű lét,
békét lel, ki szeretne;
miért kell a sötétség,
ha világos is lehetne?

Fegyvereket és bombát akarsz,
éhezést és jaj-kiáltást? 
Két szék között maradsz,
ha nem követed a változást?
Elhagynád a biztonságod,
csakhogy üss még egyszer?
De hiszen vár szerető családod
vagy ők fognak rád fegyvert?

Az elcsépelt egykori világbéke
újra visszatér a köztudatba.
Várva várlak, világnak éke,
szállj le a Föld markába.
Maradjon ez csak egy délután, 
ősszel a meleg szobában,
ne legyen a hideg utcán,
a süvítő szél torkában.

2015.11.17.

Éva