Ködbe vész
Novemberi nap szűrődik át a homályon,egyedül állok az ázott betonon.Eszembe jutsz.Felidézem emléked, de alakod ködbe vész,mint felszálló varjú szárnycsapása.Próbálok rád emlékezni:hangod, kezed, nagyapás nevetésed...mind átlátszó köpeny fedi,csak remélni tudom, hogynem foglak soha…