Már évek óta tengődtem,
már évek óta kerestem,
egyszer csak rájöttem,
hogy teljesen elvesztem.

Magányos voltam,
pedig a szoba telve volt,
menekülni akartam, de
mindig utolért a múlt,
fényre vágyódtam,
de folyton sötét jutott,
máshogy gondoltam,
de tervem megbukott.

Elvesztem egyedül 
a labirintusban, futottam
a gondok elől, de egy 
idő után feladtam,
ruhám koszos volt,
szemeimből csípős könny
folyt, a szívem belülről karmolt, 
az ész már rég távol volt.

Így sodródtam üresen,
nem volt bennem érzelem,
az életet csak túl - éltem,
amim volt az egyetlen: 
egy csöppnyi kis reményem.
Nem volt, ki segítsen,
magamtól kellett megtennem:
egy lépést, mely nehezebb,
mint képzeltem.

Lelkem tartott egyben,
Lelkem vezetett.
Mikor minden elveszett,
szebben nem is tehette,
rábízott az Istenre.
Hazaértem, a gondokat
átvette tőlem és érintése
begyógyította minden sebem.
Kezébe zárt, ugyan szívem 
még sokszor fájt, de
ölelése bennem nem
tett kárt, őriz örökkön át.

Én elvesztem s Ő megtalált,
ezért hálás leszek egy 
életen át.

2016.02.15.

Éva

(kép: google.hu)