Vasárnap dél múlt,
Üres a nagy park,
Hideg, téli szélt fújt,
Hívogatott egy elhagyott pad.

Leültem, elővettem a gépem:
Nem régi képek sorozata.
A távolban kutya ugat éppen,
Eszembe jut a séta gondolata.

A csontok, mint karok,
Vágyakozva nyújtóztak fel;
Úgy érzem otthon vagyok,
Semmi sem ijeszthet el.

Nagy farönk kidőlve
Mutatja nagyságát;
Kutya rohan lihegve:
Húzza a gazdáját.

Az emberek, mint óra
Rohannak, sietnek.
Nem állnak meg egy szóra,
Már a hétfőre figyelnek.

Kevesen vagyunk ekkor
A hatalmas parkban.
Úgy érzem, jókor 
Vagyok jó időpontban.

Autók zaja visszhangzik,
De gondolatom hangosabb;
Dudák hangja hallatszik,
Ma kézilabda meccsnap van.

Komor kedvű futók
Haladnak el mellettem.
Most van már télutó,
De nyoma se a jókedvnek.

Belül bennem megnyugvás
És ámulat kavarog.
Szülőhelyem e világ - 
Mi lelkemnek hangot adott.

2015.03.23.

Éva

(kép: saját)