Színes virágszálból 
szőtt kedves szívem
menekülne a világból,
el, csak el innen.

Hajszálvékony cérnák
tartják csak egyben,
pitypang puha szálak
szövik át koszorúképpen.

Mint hópehely a kézen,
minden része gyenge,
könnyed léte röpke,
ha éri a gonosz keze.

Mint hajszál szakadna,
törne ezer darabra,
pillangó pihe szárnya,
melytől megváltozna.

Ha porcelánból lenne
valahol úgyis megrepedne,
rejtelem lélek-belseje
a mélyből a felszínre kerülne.

Betörne a tükör,
mint ablaküveg heverne;
a váza összetört,
a virágnak mi értelme?

De virágszívem erős,
szenvedéseim kibírja,
ha az ég felhős,
ő mégis a Napot hívja.

Ólom-nehéz évek súlya
páncélként szolgálják,
ami egykor hátra húzta,
ma védelmét alkotják.

És van elég ereje
e gyenge szívnek,
és van elég mersze 
a kis pillének,

hogy elbírja más csatáját,
mely rajta csattan,
hogy megvédje magát
szemben a haddal?

Virágszívem kettőssége
rak össze engem:
gyengeségem erősségem.
Mégis ki ment majd meg engem?

2015.06.05.

Éva