Szép, fehér kötésű,
óvom, vigyázok rá,
elején aranyló betűk,
elégedetten nézek rá.

Felnyitom küszködve:
szakadt, tépett lapok,
a múltam emléke, mi
örökre nyomott hagyott.

Sírok s mosolygok:
valaki mindig volt velem,
ki a mélyből kihúzott s
Napként ragyogta be életem.

Könyvemnek nincs vége,
félig sem jutottam,
egy-egy lap az ékköve,
ott a sarkát behajtottam.

Sorsfordító bekezdések,
gondolatképek magamról,
sokan nem ismernek,
mégis ítélnek a borítóról.

A könyvet én írom,
döntések és helyzetek,
de van, hogy elrontom,
ott megtört a gerince.

Írnék szebb történetet,
de azok a szavak hamisak,
a tinta nem ír meséket,
csak valósat s igazat.

Nyitott könyv vagyok,
pedig nem voltam soha,
életem végéig tanulok,
betöltöm az üres lapokat.

2016.08.01-02.

Éva