Levelek szállnak,
messze ringnak,
minden alkalommal
egy kicsit meghalnak.

Nem félek a haláltól,
legalábbis nem attól,
egy kicsit minden mástól,
szenvedéstől, szomorúságtól.

Hogy beteg leszek,
másoknak teher leszek,
a fájdalom bekebelez,
én többé nem én leszek.

Hogy látom a szeretteim,
a szomorú, könnyes szemeit.
Többé nem ismerek senkit,
egy nagy kudarc leszek nekik.

Elmegyek s ők sírnak,
egy kicsit velem együtt halnak,
ha rám emlékezni akarnak,
hozzám egy imát mondanak.

Én ott leszek mindig velük,
könnyes többé nem lesz szemük,
tudni fogják, ott vagyok velük,
élik majd tovább életük.

Én pedig jól megleszek,
tudom, hogy boldog leszek,
többé már nem félek,
örökkön Istennel élek.

2016.10.25.

Éva