Nem az vagy, 
aki pár éve voltál,
egykori éned
az évekkel elszállt.
Keresed önmagad, 
az egyéni álcák
sokszínű sűrűjében,
igyekszel, hogy lássák,
benned rejtőzik az, 
amit régen átéltél, s
az emlékek mozaikja
szívedben tovább zenél.
Néha látod magadat:
a múlt halvány arca, 
aki rád mosolyog,
és te visszakacagsz.
A jövő ködös homálya,
szemed előtt lebeg,
nem tudod mit szeretnél,
kétely szövi át eszedet.
Folyamatosan formálódsz, 
ne akarj rideg kő maradni,
nyílj ki, mint egy rózsa, 
ne félj jó irányba változni,
hiszen ez az élet rendje.
Minél mélyebbre áss,
vizsgáld át gondolatod,
lesz ugyan, amit nem látsz,
de ne félj, tanulsz egy
egész emberöltőn át.

2016.04.11.

Éva

(Kép: Eszter)