Ma egy újabb pályázatra adtam be pár versemet az előzőek után felbuzdulva. Még soha nem kértem ilyet, de most eljött az ideje: ha tetszenek a verseim, kérlek szavazz rájuk a belinkelt oldal végén lévő kis üzenetpanelben. Nagyon hálás vagyok minden egyes szavazatért!  A lélek ünnepe pályázat 
Ilyet sem írtam még, de szeretném veletek megosztani, miről is szól ez a három vers, hogyan is íródtak. 
Azt le kell szögeznem, hogy minden vers minden olvasóra másképpen hat, főleg arra, aki írta. :) 

Céltalanul

A verset tavaly nyáron írtam a vizsgaidőszak után. Az egyetemmel kapcsolatban sokszor elbizonytalanodom, hogy jó helyen vagyok-e. Biztos veletek is előfordult már, hogy megkérdeztétek magatoktól: Ez Az Én Utam? Aztán ott van az az ismerős, magával rántó életsodrás, melyben oly sokan fuldokolnak, többek között sokszor én is észreveszem magamon. Ilyenkor nagyon nehéz elcsöndesedni és felismerni, hogy egy percre sem vagyok a magam ura, csak sodródom a mindennapok áradatában. Cél nélkül pedig tényleg elveszve érzi magát az ember. Viszont a vers végén mindenki megtalálja a CÉLját. Én azt, hogy kis célokat tűzzek ki magam elé...abból lesznek a nagyobbak.

Nagyapa!

Erről a versről nem kell sokat írnom. A címben a lényeg is benne van. Életem első temetése óriási megrendülés volt számomra, mély sebet hagyott bennem. A felkiáltás és a kérdőjel pedig a hiányát és azt az (z)űrt szándékozik kifejezni, amit maga után hagyott. 

Elég

A verset Németországban írtam tavaly nyáron, mikor meglátogattam a barátnőmet. A felelősség és az önállóság volt abban a pár napban az úr. Elszabadultam a panaszoktól, a gondoktól, nem volt teher a vállamon. Rájöttem, kell egy pont, ahol talpra kell állni és kimászni a sötét gödrödből, a víz mélyéről a felszínre jönni. Máskülönben nem látod meg a fényt, a Napot, magát a világot. Alapvetően ha választani kell, egy pesszimista embernek mondanám magam, de szerintem ez sokat változott az elmúlt években. Most már inkább egy ábrándozó realista vagyok, aki mérlegeli a rosszat és a jót, viszont nem képzeli bele mindenbe a legrosszabbat. A múltat igen nehéz elengedni, szinte sokszor visszaránt, rabláncon tart és a szemed előtt lebegteti a beléd ivódott képeket. DE! Fel kell venni egy másik szemüveget, amin keresztül meglátod, mennyi minden jó dolog történik veled a rossz dolgok közepette is. :)

Ha van kedved, szavazz valamelyik versemre...

      Üdvözlet:
                      Éva