A hibáimmal együtt,
a jóságommal együtt,
már sokszor megsebeztek,
de kérlek, így szeressetek.

Tudom, bűnös vagyok,
ez az, mit sok ember eltitkol,
én ezt  nyíltan beismerem,
de kérlek, így szeressetek.

Félek. Mindig, mindentől,
pedig próbáltam kizárni az életemből,
mikor fellélegzek, megint félek,
de kérlek, így szeressetek.

Fájdalom fényes szilánkja
szaggatja szívemet újra és újra,
számomra ismerős sebek ezek,
de kérlek, így szeressetek.

Ha rossz a kedvem, 
legyen rossz mindenkinek,
sajnálom ilyenkor a szeretteimet,
de kérlek, így szeressetek.

Nem tudok még főzni, 
sem sütni vagy hajat fonni,
nem vagyok túl talpraesett,
de kérlek, így szeressetek.

Tudok nevetni magamon, 
azon a flúgos mivoltomon, 
hibáztam én is eleget,
de kérlek, így szeressetek.

Lusta és lassú vagyok,
s minden apróság miatt nyavalygok,
hát lássátok, nem vagyok szent,
de kérlek, így szeressetek.

Ami a szívemen: a számon,
ha nem, legalábbis papíron,
nyitott könyv vagyok a versekben,
de kérlek, így szeressetek.

Mindenért aggódom, 
mi lesz veled drága családom...
Eltékozolt percek ezek,
de kérlek, így szeressetek.

Sokszor semmit sem adok,
talán túlságosan önző vagyok,
mégis többet és többet kapok tőletek,
de kérlek, így szeressetek.

Nem vagyok valaki és mindenki, 
csak egy útját kereső kis senki,
szememmel az ég felé tekintek,
kérlek, így szeressetek.

2016.05.20.

Éva