Minden lélegzet egy új kezdet,
minden új perc, lehetőség,
hogy újrakezdheted.
Ne hagyd veszni, mi egykor éltetett,
ne engedd el, ki téged végig
szeretett, csak cselekedj, ahogy 
a lélek zeng .

Egyetlen egy lélegzet,
mi veled egy szempillantás
alatt végezhet, egy perc s örökre
megváltozhat az életed.

Egy lélegzet, amely téged 
talán megmenthet, csak egy,
és élheted tovább megszokott
életed. Ha van egy csöppnyi 
reményed, ne engedd elszállni,
ha van még esélyed, használd 
fel bölcsen mindet.

2016.02.01.

Éva

(kép: weheartit.com)

'Mit érzel?
Ne gondolkozz, csak mondd!'

Nem tudom.
Se szavak, se mondatok,
se színek, se illatok,
csak létezem s vagyok.
Teszem azt, mit mondanak,
teszem azt mindennap.
Nincs érzelem, nem lehet,
nem telik rá időkeret.

'Lassíts! Állj meg!
Mondd, mit érzel?'

Nem tudom.
Milyen érzés, ha zene simogat,
ha a kesztyűmre hó tapad,
és csöndben állni a csillagok alatt?
Lassítani szeretnék, de
nem tudom hol a fék,
csak megyek magam után,
a robotok fontos útján.

2016.01.27.

Éva

(kép: weheartit.com)

A nyitott ajtóban álltam,
kegyetlen érzelmek viharában,
csak nyeltem a vádakat s a gyűlöletet,
így eljött a pont. Döntenem kellett.

Beléptem egy új helyre,
ezáltal egy boldogabb életbe,
az ajtó mögöttem becsukódott,
már csak emlékek tára. Hátrahagyott.

Elmerültem a mosolyokban,
az ölelésben, a reményteli szavakban;
mintha a sok rossz meg sem történt volna,
mígnem a régi ajtón kopogtattak.

Nem akartam elhinni,
a sebeket nem akartam feltépni,
rájöttem, az ajtóm nincs bezárva,
itt volt végig: tárva-nyitva.

Hátha benyitnak csak,
így a múlt fedve marad,
hátha csak belesnek
s nem gyötörnek majd emlékek.

De aztán az ajtó kivágódott,
a régi képek sorozata letaglózott.
A múltam végig bennem él,
az ajtóm ez ellen meg nem véd.

Reggel a lágy 
ébresztőre kelek,
visszahúz az ágy,
'még 1 perc és megyek'.
Már mindenki ébren,
kapkod, pakol,
a busz nem vár meg,
pár perc és indul.
Én csak nyugodtan
kicammogok a mosdóba,
aztán álmos fejjel, nyomottan,
kutakodok a konyhában.
Apával gyors reggeli,
majd megy az útjára,
én leszek az egyedüli,
ki tanul a vizsgára.
Mindennap ez megy,
én már nagyon unom,
a gép meg csak ketyeg,
de az anyagot jobban nem tudom.
Megint eltelt 1 újabb nap,
csakúgy mint eddig a többi,
semmivel sem lettem okosabb,
csak a rettegés kezdett jobban nőni.

Mégis. Ez egy új nap volt,
mindenért mondhatok köszönetet:
hogy betegség nem tombolt,
hogy a család épen hazaérkezett.
Kérni százszor könnyebb,
a hála az, mi nehéz.
Apróság mindez, de 
valahol sokat ...

Éva és Eszter

(kép: Eszter)

Minden, ami egykor voltam,
az tesz most azzá, aki vagyok:
vagyok emlékeim ezer darabja,
a gondolataim foszladozó szava,
az igazságtalanság kábulata,
elszánt emberek vádlottja.
Elbuktam párszor, mint bárki,
és hirtelen haragom óriási,
a gyűlöletből nehéz volt felkelni,
de egyszer fel kellett ébredni.
Vagyok ismeretlen idegen,
csak azt nézed, mi van a felszínen,
nincs több bölcsességem, mint neked,
van pár titkom, ahogyan mindenkinek.
Vagyok egy váratlan ötlet,
a szárnyra kelt, édes ihlet,
a tömegből a számkivetett,
a szelíd, visszafogott etikett.
Flúgos és esetlen vagyok,
talán örök balfék maradok,
kínos helyzetben fülig pirulok,
a saját lábamban is felbukok.
Voltam buta pesszimista,
ki Isten nélkül nem sokat bírta,
de mára felkarolt ...

"Minden rendben, megbocsátok."
Ahányszor elhatározom 
magam, te annyiszor elrontod.
Mikor jön el a nap, hogy nem
hazudsz a szemembe? 
Kérlek, ne kelljen újra
csalódnom benned,
ne kelljen bizonytalanul
várni rád, adj
bizalmat, s érdemeld ki,
mosolyod ne legyen ál.
Ne akarj rosszat,
ne jussunk ennél
lejjebb a sárban,
koszos lesz nevünk,
nekünk nem ez járna.
Miattad van minden
rossz, kértelek sokszor,
hogy ne tedd meg,
de te a hazugságról
le  nem szoksz.

"Minden rendben, megbocsátok."
Mindenképpen megpróbálok,
és bűneiden szemet hunyok,
hitemet beléd fektetem,
erőt veszek magamon és
benned csak a jót keresem.
Remélem egyszer meglelem...

2015.11.30.

Éva

Szívem a ház előtt csücsül,
hallgatva a rigók dalolását,
szemem a lapokra vetül,
tanulnom kéne a számok átlagát.
Senki sincs velem, csend honol,
zajom lárma a házban,
az égen V-alak vonul
varjak károgásában.
Olyan tiszta az egyszerű lét,
békét lel, ki szeretne;
miért kell a sötétség,
ha világos is lehetne?

Fegyvereket és bombát akarsz,
éhezést és jaj-kiáltást? 
Két szék között maradsz,
ha nem követed a változást?
Elhagynád a biztonságod,
csakhogy üss még egyszer?
De hiszen vár szerető családod
vagy ők fognak rád fegyvert?

Az elcsépelt egykori világbéke
újra visszatér a köztudatba.
Várva várlak, világnak éke ,
szállj le a Föld markába.
Maradjon ez csak egy délután, 
ősszel a meleg szobában,
ne legyen a hideg ...

Hova tűnt a sok jó?
Oly üres, hideg a világ,
mint Alföldön a folyó,
magányosan folyik tovább.

Tegnap lelkek távoztak tova
sok rossz ember miatt,
ma csöndben gyászolók sírnak,
hisz hazavárták hozzátartozóikat.

Megrendülve megállok:
kutatom a békét,
de gonoszt találok,
ki a világot szeli ketté.

Kopár kövek között
már egyetlen virág sem nő,
a Sötétség új helyre költözött,
a szívekben új terveket sző.

Én nem akarom ezt,
nem akarok háborút,
nem akarom a sok szörnyűséget
és emberek arcán a borút.

Istenem, adj nekünk békét.
Rettentsd el a gonoszt,
áraszd ránk a fényt
és tüntesd el a koszt.

Változz meg ember,
ne szítsd a haragot,
lételem a szeretet,
mentsd meg hát a világod!

2015.11.14.

Amit én járok,
te is végigjárod,
amit én elrontok,
te is elhibázod,
ami öröm nekem,
neked is boldogság.
Kitapostam előtted
a saras utat,
de sokszor elvétem
ügyetlen lépteim,
így te is velem 
esel a porba.
Várok valakire,
ahogyan te is,
támasszuk egymáshoz
megtört szíveinket
és kötözzük be 
közös sebeinket.
A jövő rejtekét
hagyjuk fedve,
majd szólok mindig,
ha sorsunk megint
megegyezne.
Különös kapocs,
mely közöttünk 
kialakult, talán 
azért, mert nekünk
egymásra
szükségünk volt.

2015.11.12.

Éva