Novemberi nap szűrődik át a homályon,
egyedül állok az ázott betonon.
Eszembe jutsz.
Felidézem emléked, de alakod ködbe vész,
mint felszálló varjú szárnycsapása.
Próbálok rád emlékezni:
hangod, kezed, nagyapás nevetésed...
mind átlátszó köpeny fedi,
csak remélni tudom, hogy
nem foglak soha elfejteni.
Fényképek és videók: az nem te vagy,
nem adsz tanácsot, nem szorítod sovány kezem,
nem érzed már a melegséget.
Szeretnék beszélgetni veled, mint régen,
szeretnék veled együtt nevetni...
De már nem tudom milyen voltál egykor,
szégyen ez;
de nem adom fel, ha emléked
számomra ködbe is vész,
egy részed bennem örökké él.

Éva

2015.11.05.

Béke ül a sötét temetőben,
mécsesek fénye ringatózik,
koszorús keresztek állnak büszkén,
mind az ég felé nyújtózkodik.
Gyász lengi be a fények városát,
fél, ki meghallja a síri csöndet,
nem meri háborgatni a holtak nyugalmát;
csak halk lépteket hallani, s
a száraz, lehullott levelek ropogását.
A nyugodt béke már-már félelmetes,
egyszer én is részese leszek a csöndnek
és a mennyország kegyes oltalmának,
de addig marad a zűr és a felfordulás,
az elveszett lelkek szörnyű kiáltása.
Marad a ködös emlék, hogy aki meghalt: élt ,
nevetett és fogta remegő kezemet,
nem fekszik itt síri csöndben, hanem 
újra él a megsárgult fényképeken.

2015.11.02.

Éva

Hagyd! Essen a
pohár ki kezedből,
törjön ezer darabra,
nézz a széthulló 
szilánkokra. 
Ereszd el a láncot,
mi köti szívedet,
ne mondd ki többet
a nevemet.
Ne raboskodj 
a sötétben, várva
a csodára, fényre,
nem megyek vissza,
ne reménykedj,
ne képzelj el velem
több emléket.
Engedj el és kezdj
új életet nélkülem,
felejts el, mintha a 
találkozásaink meg
sem történtek volna.

2015.10.22.

Éva

Szakadatlanul álltam,
az élet viharában,
türelmesen bíztam,
pajzsom oltalmában.

De kardok tűhegye
fúródott szívembe,
golyók permete
hatolt a vértembe.

A legnagyobb harcban,
a legsötétebb órában,
elengedtem pajzsomat
és így kiáltottam:

“Hol vagy Istenem,
miért nem segítesz?
Miért nem vagy velem,
és veszed le a terhem?”

Aztán szemem meglátta:
rám vetült az árnyéka,
hatalmasabb volt, mint valaha,
beterített óriási oltalma.

Én csak a földön hevertem,
árnyékában pihentem,
miközben Ő szenvedett,
átvéve a terhemet.

“Én mindig itt vagyok veled,
még ha te ezt észre sem veszed.
Én bűnhődtem, hogy békéd legyen,
az én sebeim által gyógyítlak meg.”

A zaj elhalt körülöttem.
Ő kezét nyújtotta értem,
talán meg sem ...

Eszti

Ha bajba kerülök,
ha felettem összecsapnak
a haragos hullámok,
ő akkor is kiáll mellettem.

Ha ártatlanul 
bűnhődik fáradt lelkem
és nincs, ki vigasztaljon,
ő akkor is kiáll mellettem.

Ha szemtelen ügyek
kerítenek hatalmat boldog 
napjaim nehezítésére,
ő akkor is kiáll mellettem.

Ha igazam van és
senki más nem hisz nekem,
ha szám hiába jár,
ő akkor is kiáll mellettem.

Ha a tömeg oktalanul
kiáltja rám ronda szavait,
bár könnyek között, de
ő akkor is kiáll mellettem.

Ha oltalmat senki 
nem ad számomra,
ő akkor is kiáll mellettem,
nem más, mint a testvérem .

2015.09.21.

Éva

Szeptemberben elküldtem három versem egy pályázatra, ebből kettőt elfogadtak, így bekerül majd egy kis verseskötetbe, aminek hihetetlenül örülök. :)
http://www.mairodalma.hu/cs_mosoly.html
A két vers a Csillagok és a Fogszabályzó, ezek közül az utóbbit még nem raktam fel a blogunkra, íme: 

Fogszabályzó

Beszédem most kissé nehézkes,
mások számára nevetséges,
nevetek én is saját magamon,
hiszen óriási teher van a vállamon.

Enni? – Ki akar ilyenkor?
Vége. Nincs több kemény cukor.
Mosolyogni? – Nem ezzel nem lehet:
vagy sehogy sem vagy nevetek.

Beszélni pedig mint egy kisbaba,
csak úgy lehet; tanulni újra.
Pösze beszédem hoz furcsa helyzetbe,
de persze ennél rosszabb is lehetne.

Most a puha bundás kenyér a reggeli,
joghurt, ...

Tegnap a világ széthasadt,
millió darabja hevert előttem,
csak halvány nyom maradt
az egykori világból.

Tegnap a világ széthasadt,
kés szúródott mellkasomba,
csak átkozott düh maradt
egykori világomból.

Tegnap a világ széthasadt,
bennem valami eltörött,
nincs, aki megragasszon,
aki összerakja világomat.

Tegnap a világ széthasadt,
ma még haldoklom belül,
holnap majd én illesztem össze,
ami tegnap széthasadt.

2015.09.21.

Éva

Kövek között légy virág,
vigyél fényt oda, hol nincsen.
Legyél másoknak napsugár,
láss túl a sötétségen.

Házak között legyél kert,
színezd be a napokat,
tedd meg, mit más nem mert
és álmodj nagyokat!

Ha meg is inog bátorságod,
ha legszívesebben elfutnál...
Sokszor van úgy, hogy megbánod,
hisz sikerült volna, mit feladtál.

Legyél erős , ha nehéz, akkor is,
bízz magadban a végsőkig,
ha a Holdat elhibázod is,
eljuthatsz a csillagokig.

2015.09.17.

Éva

(kép: weheartit.com)

Levelek hangos suttogását,
bogarak mély, téli álmát,
kövér szőlőszemek súlyát,
az illatos föld varázsát,

kardigános reggeleket,
sejtelem ködös heteket,
ablakon suhanó cseppeket,
rohanó esernyős embereket,

hosszú őszi sétákat,
nagy családi vacsorákat,
hamar sötétlő órákat,
a haldokló színes tájat,

nyárnak minden emlékét,
fehér, fagyos tél hírnökét,
sötétben a mécses fényét,
sok új versek reményét.

2015.09.02.

Éva