Megyek az utcán boldogan,számon talán nincs mosoly,mennek az emberek komoran,nekik a szívük is komoly. Sétálva gondolkodom,folyton jár s kattog eszem,szemöldököm felvonom,s kérdéseim felvetem: Nem látjátok emberek: most merre is haladunk,miben élnek a szegények,mi pedig építjük a falunk? Nem…

Kételkedem magamban,meginog a gyenge léc,aztán Ő jön és betakar,mit számít már a lét. Mérhetetlenül fájdalmas,ha átölel a Szomorúság,minden mosoly ártalmas,mikor vigasztalni próbál. Érzek minden lélegzetet,sírás haldoklik torkomban,barátságos kezek integetnek,mégis zuhanok…