Levelek szállnak,messze ringnak,minden alkalommalegy kicsit meghalnak. Nem félek a haláltól,legalábbis nem attól,egy kicsit minden mástól,szenvedéstől, szomorúságtól. Hogy beteg leszek,másoknak teher leszek,a fájdalom bekebelez,én többé nem én leszek. Hogy látom a szeretteim,a szomorú, könnyes…

Kételkedem magamban,meginog a gyenge léc,aztán Ő jön és betakar,mit számít már a lét. Mérhetetlenül fájdalmas,ha átölel a Szomorúság,minden mosoly ártalmas,mikor vigasztalni próbál. Érzek minden lélegzetet,sírás haldoklik torkomban,barátságos kezek integetnek,mégis zuhanok…