Siblings

Kalmár Éva és Eszter blogja

2016. máj 06.

A lélek ünnepe

írta: blackbird14
A lélek ünnepe

Egy újabb pályázat

Ma egy újabb pályázatra adtam be pár versemet az előzőek után felbuzdulva. Még soha nem kértem ilyet, de most eljött az ideje: ha tetszenek a verseim, kérlek szavazz rájuk a belinkelt oldal végén lévő kis üzenetpanelben. Nagyon hálás vagyok minden egyes szavazatért!   A lélek ünnepe pályázat  
Ilyet sem írtam még, de szeretném veletek megosztani, miről is szól ez a három vers, hogyan is íródtak. 
Azt le kell szögeznem, hogy minden vers minden olvasóra másképpen hat, főleg arra, aki írta. :) 

Céltalanul

A verset tavaly nyáron írtam a vizsgaidőszak után. Az egyetemmel kapcsolatban sokszor elbizonytalanodom, hogy jó helyen vagyok-e. Biztos veletek is előfordult már, hogy megkérdeztétek magatoktól: Ez Az Én Utam? Aztán ott van az ...

Tovább Szólj hozzá

pályázat elég nagyapa céltalanság lélek ünnepe

2016. máj 06.

Irodalmi pályázat

írta: blackbird14
Irodalmi pályázat

Irodalmi Rádió - Út a boldogsághoz

Részt vettem egy pályázaton, melynek témája kötetlen volt. Így beküldtem 6 versemet, ezek közül 3 sikeresen szerepelt. Az eredményhirdetésen, amit Miskolcon tartottak, nem tudtam részt venni egy egyetemi terepgyakorlat miatt, de így is nagyon örülök ennek a 3 versnek. Ha szeretnétek elolvasni, kattintsatok: 

Mit érzel?

Ködbe vész

Szárnyalnék...

További információ, eredmények: Út a boldogsághoz - részletes végeredmény  

Üdv: Éva
kep2.png

 

Tovább Szólj hozzá

pályázat boldogság szárnyalnék mitérzel ködbevész

2016. máj 01.

Mama

írta: blackbird14
Mama

Drága Mama!
Nélküled nem 
jutnánk sehova,
habár tombol
az élet vihara,
te vagy a horgony
számunkra.
Segítesz, ápolsz,
nevelsz, pártolsz,
el ne hagyj soha.
Tiszta ruhák, large_5_jhv.jpg
megvarrt csodák,
sütemények,
apró rágcsák,
ízes levesek,
szaftos húsok,
süti kísérletek,
finom kalácsok
illata járja át
a régi szobát.
Dolgos kezek,
könnyes szemek,
fájó sebek,
ne félj, egyszer
behegednek.
Ne aggódj,
életedben sokaknak
sok jót adtál, azt
az Isten visszaadja,
a szépet s jót
viszonozza.
Bár hajad lassan
hófehérre vált, s
már nem úgy bírod
a munkát, szereteted
nem lankad,
ugyanolyan  hatalmas .
Mi mindig számíthatunk
Rád, veled együtt
kerek a világ.
Boldog Anyák Napját!

2016.05.26.

Éva

(Kép: weheartit.com)

Tovább Szólj hozzá

boldogság mama anyák napja nagymama hála

2016. ápr 24.

Vágyom...

írta: blackbird14
Vágyom...

Vágyom repülni az égen,
szárnyam csillanjon a fényben,
vágyom szaladni a mezőn,
sokáig feküdni a füvön.

Vágyom úszni az éjszakában,
megmártózni a sötét hullámokban,
vágyom felmászni a hegyre,
belenevetni a végtelenbe. kep1.jpg

Vágyom csónakázni a tavon,
siklani a tükörpáncélon,
vágyom elbújni az erdőben,
belenézni a fák szemébe.

Vágyom markolni a homokot,
sivatagban búcsúztatni a napot,
vágyom ázni az esőben,
gyönyörködni a csepptengerben.

Vágyom vizslatni a felhőket,
fekve lesni, ahogy integetnek,
vágyom a havon trappolni,
a fényben hópelyheket szemlélni.

Vágyom szürcsölni a teát,
körülöttem illatoznak a levendulák,
vágyom magasra felnőni,
a csillagokat érinteni.

Vágyom a vágyaktól megszabadulni,
s nem álmokat, ...

Tovább Szólj hozzá

valóság álmok vágyak képzelet álomvilág

2016. ápr 22.

Csupasz bizalom

írta: blackbird14
Csupasz bizalom

Számomra mi a bizalom?
Ráhagyatkozni a másikra.
Egy barátra. Megbízni 
benne, megosztani a
kételyeim, örömeim.
Egy társra. Őszintének,
hűnek és elfogadónak 
lenni s maradni.
A családra. Ők azok, 
akik sokszor átlátnak 
rajtad, szólnak, ha 
nem vagy önmagad.
Az Istenre. Ráhagyatkozol?
Mennyiszer kimondtam, 
hogy "legyen a te akaratod
szerint" és mégis 
mennyiszer több volt
a kérés a hálánál? 
"Én szeretném, én 
akarom...Csak még 
egyszer utoljára engedd,
hogy kezembe vegyem 
a sorsom." Hol a bizalom?
Reggel látsz kócosan,  hfjtdj.jpg
a pizsamában morcosan,
szemüveg nélkül hunyorogva,
lekvárt kenni a pirítósra.
Nincs megfelelés, klisé
vagy külsőség, nem kellenek
álarcok, az lehetek, aki vagyok.
Nem kell tettetés, illem vagy
etikett, ...

Tovább Szólj hozzá

vallás hit bizalom

2016. ápr 17.

A fa

írta: blackbird14
A fa

Feketerigó éneke zeng
a homályos hajnal
csendjébe vájva,
béke illata száll a
tavasz szárnyán 
a nyugalommal felváltva.

Átlagos pirkadat, mely 
tollamat inspirálja:
az életem egy fa, melynek
kérge sebes s levelét
a hernyó rágja. Talán
egyet te is letéptél már.
Minden egyes levél
leszakítása fáj, de
belül én kitartó vagyok,
és minden fájdalom után
újrafakadok. Növekszem,
változom, virágzom, a
próbákat kiállom, fújjon
szél, legyen vihar, essen 
hó, villám csattanjon,
én szilárdan állok, 
gyökeremmel kapaszkodok.
Belém vésték kezdőbetűit
azok, kik elhagytak, majd
védő kezek ápolgattak.
Hajladozom ugyan, s néha
víz után sóvárgok, közben
madarakkal szárnyalok és
ágaimmal feljebb nyújtózok,
több és szebb faágam ...

Tovább Szólj hozzá

élet emlékezet fa béke hajnal emlékek lehetnék

2016. ápr 15.

Képzelt beteg

írta: blackbird14
Képzelt beteg

Érzem. Érzem, hogy fáj,
érzem, ahogy haldoklom.
Közel az ismerős halál,
simogatja az arcom.

Szívem gyorsan ver,
már nem úgy dobog,
ahogyan kellene,
elhasználódott, ütött-kopott.

Remegnek kezeim,
üres már a tüdőm,
szűkülnek az ereim,
messze már az erőm.

Végiggondolom a múltam, large_2_1.jpg
az eltékozolt éveim,
azt aki idáig voltam,
az elásott emlékeim.

Aztán újra hajnal van,
elmúlt a fájdalom,
könnyebb a nappal,
elfelejtem a panaszom.

Azt hiszem, képzelt beteg
vagyok az éjszakába zárva,
győzött az élet a halálon,
a valóságra váltva.

2016.04.14.

Éva

Tovább Szólj hozzá

halál betegség egészség félelem valóság hipochonder képzelt beteg

2016. ápr 13.

A tanyán

írta: blackbird14
A tanyán

Késő este van a tanyán,
ahol elhagyatva lakunk,
a semlyékben békák 
éneklik: "itt vagyunk".

Hűvös a tavaszi lég,
föld és virág illat kavarog,
messze Szeged fényárban ég,
a tanyán sötétség vánszorog.

Halkan, puhán lépkedek,
semmiképp nem akarok zavarni.
Az árnyékban idegen lények,
kiket nem akarok megismerni.

Lágyan lengnek az ifjú levelek,
hangosan rikkant a diófán egy madár,
azt jelzi, hogy kullog, közeleg,
hogy nemsokára itt a nyár.

Fülemnek csend az élet zaja,
jó most csak úgy létezni,
pár éve költözni akartam, de
bevallom, most szeretek itt lakni.

2016.04.12.

Éva

Tovább Szólj hozzá

tavasz alföld éjszaka nyár este madár haza otthon csend lakhely tanya Szeged álljmegegypercre

2016. ápr 11.

Változol

írta: blackbird14
Változol

Nem az vagy, 
aki pár éve voltál,
egykori éned
az évekkel elszállt.
Keresed önmagad, 
az egyéni álcák
sokszínű sűrűjében,
igyekszel, hogy lássák,
benned rejtőzik az, 
amit régen átéltél, s
az emlékek mozaikja
szívedben tovább zenél.
Néha látod magadat: ab5_3.jpg
a múlt halvány arca, 
aki rád mosolyog,
és te visszakacagsz.
A jövő ködös homálya,
szemed előtt lebeg,
nem tudod mit szeretnél,
kétely szövi át eszedet.
Folyamatosan formálódsz, 
ne akarj rideg kő maradni,
nyílj ki, mint egy rózsa, 
ne félj jó irányba változni,
hiszen ez az élet rendje.
Minél mélyebbre áss,
vizsgáld át gondolatod,
lesz ugyan, amit nem látsz,
de ne félj, tanulsz  egy
egész emberöltőn át.

2016.04.11.

Éva

(Kép: Eszter)

Tovább Szólj hozzá

jövő múlt rózsa jelen változol

süti beállítások módosítása